A jövővel foglalkozom, de kicsit másként mint mások. Elméleti-kibernetikus – válaszkereső vagyok. A technológia és az intelligencia összefüggéseit kutatom 12 éve. Úgy gondolom, nem a gépek fogaskerekei, elektromos vezetékek és algoritmusok sorai közti vizsgálódás, sem nem a sejtek, az idegrendszer, vagy az agyvelő puszta méricskélésén alapuló kutatási módszertanok használata juttat el azokhoz a kulcsfontosságú ismeretekhez, amelyek olyan “intelligens” gépek megépítéséhez vezetnek, amelyek tényleg az embert, mint Embert szolgálják.

Alkalmazott alapkutatási munkám meglehetősen rendhagyónak számít a világon. Éles kontrasztban áll az anyagelvű, transzhumanista ideológia által képviselt technikai fejlődés által hirdetett életellenes, és ezért életveszélyes technokrata utópiával – amely disztópia felé éppenséggel sodródni látszunk.

A fókuszomban az áll, hogy összeállítsam azt az alapvető kiértékelő szempontrendszert, amely lehetővé teszi a Mesterséges Intelligencia algoritmusa számára, hogy egy felhasználásra szánt, mérhető adatot elhelyezzen az életműködés fenntartathatósága szempontjából a helyesség-helytelenség skáláján (mind az ember biológiai, mind az élő környezet ökológiai ciklusait tekintetbe véve), miáltal hatékony döntéstámogató kognitív rendszer fejleszthető; hogy a felhasználó könnyebben el tudjon igazodni a világ felfoghatatlan komplex összefüggésrendszerében, és ily módon biztos lehessen abban, hogy tevékenységei valóban a fejlődést fogják szolgálni.

Nem Mesterséges Intelligencia algoritmus fejlesztésével foglalkozom, hanem annak felhasználásra szánt általános működési elveivel. Ezek akár tekinthetők rendezőelveknek, vagy ha úgy tetszik, ezt az axiómarendszert átfogó szervezőerőnek is nevezhetjük. Ezen matematikai algoritmusok alapján a természeti, társadalmi, gazdasági alkotóelemekből egy eddig soha nem létezett, az ember kognitív képességeit messze meghaladó rendezett civilizációs rendszer hozható létre – folytonos emberi felügyelet alatt.

A jövő nem egyszerűen a múlt folytatása, ezért lehetetlen azt pusztán a múltból levezetni. (Természetesen történhet valami a múltban, aminek a hatása valamikor a jövőben fog megmutatkozni. Vannak bizonyos periodikusan ismétlődő ciklusok is – Kondratyev-hullámok, amelyekkel számolnunk kell a jövőben is.) Ha azonban a jövőnket kizárólag a múlt eseményeinek következményeire bízzuk rá (mintha a múlt és jövő kapcsolata csak egy newtoni hatás-ellenhatás reláció volna), akkor lemondunk öndeterminizmusunkról, és nyugodtan tekinthetjük sorsunkat eleve elrendeltetettnek – mintha mi is is valami acélgolyók volnánk –, amellyel szemben érdemi beavatkozási lehetőségünk nincs. Hogyan lehet mégis viszonylag biztonságossá tenni jövőnket, amely érdekében hasznos dolgokat tehetünk és amelyben döntési szabadsággal bíró embernek érezhetjük magunkat, nem élettelen anyagnak? Pusztán a múlt fejleményein alapuló jövőtervezés biztosan csapdát jelent, hiszen nem számol olyan felbukkanó találmányokkal, amelyek akár gyökeresen megváltoztatják a társadalmi működést és elavulttá teszik az addigi technológiákat. A múlt eseményeiből a jövőre következtetni rendkívüli felelőtlenség, hiszen teljesen védtelenné és kiszolgáltatottá tehet egy tőlünk függetlenül kialakult váratlan helyzet. Viszont meg lehet alkotni a jövőképünknek azt az ideális vízióját, amelyet összeköthetünk a jelen helyzetünkkel mint egy vezérfonallal, s amely így megmutatja a cél eléréséhez szükséges elvégzendő feladatokat és irányelveket. S ily módon egy végrehajtható terv kovácsolható, amelyet tudatosan és nem öntudatlanul sodródva követhetünk. Azt még csak meg sem tudjuk jósolni, milyen felfedezéseket teszünk útközben. De a hatalmas mennyiségű adattenger, és azokat kiértékelni képes szempontjaink birtokában helyesebben dönthetünk és sokkal jobban tisztában leszünk mindig, hogy a megjelenő új innováció szolgálja, vagy akadályozza a fejlődésünket. A precíz kockázatelemzésnek alávetett vívmányok így sokkal biztonságosabbak lesznek. A szinte valós idejű monitorozó, elemző eszközeink birtokában és a gyors tanulási képességünk révén pedig a folytonos környezeti változásokkal szemben is sokkalta felkészültebbek és alkalmazkodó képesebbek leszünk.

Nem egy újabb jövőelmélet megalkotásán fáradozom tehát, hanem egy olyan gyakorlatban működőképes modellen és alkalmazható technológia kifejlesztésén, amely a jövő útkeresésének bizonytalanságát határozott irányultságúvá, tervezetté, tudatossá és magabiztossá teszi.

Gyakorlatiasan megfogalmazva: úgy tudjuk felépíteni a társadalmunkat, gazdaságunkat, tudományunkat segítő jövő technológiáját, hogy első lépésként modulszerűen illesztjük egymáshoz a legfejlettebb, már meglévő és működőképesnek bizonyult erőforrásokat (adatbázisokat, innovációkat és tudományos, műszaki ismereteinket), másodjára pedig, e fejlesztési vezérfonal által megkívánt új célirányos, szisztematikus kutatásokat és innovációkat ösztönzünk és tudatosan fejlesztünk ki.

Azaz, nem csupán töprengünk a lehetséges jövőn. Hanem annak ellenére, hogy nem is ismerünk minden szükséges tényezőt amelyre szükségünk lehet utunk során, és ismeretlen akadályokkal kell számolnunk, továbbá nem tudhatjuk biztosan azt sem, mikor, s hogyan érjük azt el, mégis, egy rendíthetetlenül fenntartott szándéktól vezérelve haladhatunk a fejlődés útján, aktívan építve, alakítva, világos elképzeléseink szerinti kívánatos jövőnket. A jövőről alkotott vízióink szerint magunknak kell megteremtenünk a valóságot, ha nem akarunk folytonos bizonytalanságban szorongani. S nem fordítva, a lehetőségeket elfogadni valóságnak és alávetni annak magunkat.

A tudatos fejlődéshez tudnunk kell mit akarunk, mégha nem feltétlenül tudjuk mi is kell hozzá. A jelen helyzetünkből kiinduló, céljaink felé irányuló perspektíváink jelentik életünk orientációit, legfőbb rendezőelveit. Enélkül vaktában tapogatózunk. Csak sodródunk, mint szélfútta őszi falevél. Jelenleg definiálatlan jövőkép hiányában, pusztán a rendelkezésre álló dolgainkra alapozva, és a kiszámíthatatlanul felbukkanó találmányok divattrendjeit meglovagolva, folyton ide-oda irányt változtatva, gyakorlatilag teljesen kiszámíthatatlan pályán hánykolódva hajózunk a bizonytalan ismeretlenbe. Van az a mondás: „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.”

Mindezt azért taglaltam kicsit bővebben, hogy egyértelművé tegyem, az emberiség és értelemszerűen bármely társadalmi csoport fennmaradása csak akkor lehetséges, ha végképp szakít a puszta anyagszemléletű (materiális) létmagyarázattal, amely szerint voltaképpen minden ökoszisztéma csak a véletlenszerűség és a természetes kiválasztódás eredménye. Ugyanis ez a létmagyarázat az emberi civilizációt is ennek az életveszélyes ideológiának a tévútjára tereli, hiszen nem fogad el bármiféle célszerűséget és rendező elvet az élő rendszerek működésének szabályozása tekintetében. Márpedig, ha tényleg léteznek az ökológiai és biológiai rendszerek működését szabályozó vezérlő elvek, és életmódjuk célszerűségnek van alávetve, akkor, ha és amennyiben az emberi faj mindezt az elementáris axiómát figyelmen kívül hagyva próbál saját feje után túlélni, az biztosan a pusztulásba vezeti, hiszen előbb-utóbb végképp szembekerül a természet rendjének folyásirányával. Azzal a természettel, amely e pillanatban a Homo sapiens valamennyi életkritériumát biztosítja az alsóbbrendű élőlények szorgos munkája útján.

Különösen érdekes és sordöntő fordulat előtt áll az emberiség. Technológiája olyan fejletté vált, hogy ezzel az eszköztárral fennállásának tízezer éveit átölelve, most először van módja tényleges összehangolódnia a természettel. Az infokommunikációs eszközei útján tudatosan megismerheti a természet komplex folyamatait és így összehangolódhat életmódjával vele. Felismerve az alapvető természeti vezérlőelveket, a civilizációnk célrendszereit is ehhez hangolhatjuk.

A nem túl távoli holnapban már olyan hatalmas kapacitású adatelemzésre képes számítógép lesz a segítségünkre (kvantumkomputer), amely révén minden egyes pillanatban újraszámolhatjuk a fennálló helyzetet, és így a lehető legaktuálisabb és így legésszerűbb lépéseket tudjuk megtenni. Minden döntés a jelen pillanat aktualitásában történhet meg, mindenre kiterjedő tekintettel a jövő viszonylatában.

De már ma is megtehetjük, hogy egyszerre gondolkozunk, és rakjuk ki a jövő megálmodott ideális civilizációjának “Puzzle” összképét, amit azonnal gyakorlati alkalmazásba is veszünk. Így kéz a kézben járva növekszik a kollektív intelligenciánk és a technológiánk. Ahhoz hasonlatosan, ahogyan az élőlények a természetes kiválasztódás, a szükségszerűség és a célszerűség hármas alapelvének együttesen megfelelve kipróbálják a túlélés legjobb módszereit, és aztán a legéletképesebbnek bizonyuló szerkezeti változatok és azok kódolt információi biztosítják a fennmaradásukat és tökéletesedésük genetikai vonalát. A fejlődés egyre gyorsuló üteme és sebessége már megkívánja a kellő ritmus felvételét, és a valósidejű innovációs tevékenységet az emberi társadalomtól is. 

De ez a reagálási készség nem csak a társadalmi, gazdasági versenyképesség miatt fontos. Hanem ez jelenti azt a rugalmasságot is, amely alapján képesek leszünk a természeti folyamatok valósidejű érzékelésére, így a természeti erők fenyegető változásait is jó előre ki tudjuk majd mutatni, és technológiáinkkal időben kifejleszteni az ellenálló képességünket is. Lehet ez klímaváltozás, földrengés vagy egy kórokozó felbukkanása.

Gyakorlatilag a tudatosan fejlesztett és egyre nagyobb teljesítményre képes technológiánk által (számítógépekkel, szenzorokkal) – mint egy interfésszel – kerülhetünk egyre kifinomultabb homeosztázisba a természettel, és ilymódon egyre jobban megérthetjük a valóságot és előre jelezhetjük a jövőt.

Ezúton a Mesterséges Intelligencia minden digitalizált tudásunk (használt és használaton kívüli adataink, információink) összegzése és kifejeződése által az emberiség modern civilizációjának genomjává – azaz, egyesített tudásbázisává válik.

S ez a valóságban bizonyított működőképesség a végső igazolását nyújtja bármely tudományos teóriának és a találmányok tényleges hasznosságának.

Az emberiség fennmaradásának és fejlődésének garanciája a tudásának gyarapításában áll. A tudás adja az ésszerű gondolkozási képességet, amely által mindig meg tudjuk találni a legmegfelelőbb megoldásokat bármilyen problémára. Ahogy ismereteink egyre teljesebbé válnak, úgy egyre tágul magunk körül az a biztonságos övezet, amelyben már csekély a váratlan veszély felbukkanásának és a bizonytalanságnak a lehetősége. Tudásunk fokozatos kiterjesztésével megismerjük a körülöttünk lévő világot, és gyakorlatilag ezáltal nő egyre nagyobbra a mozgásterünk, azaz a szabadságfokunk.

A tényszerű, megbízható adatokkal való rendelkezés képessége soha addig nem látott mértékű szabad teret hagy – vagyis inkább még nagyobb szabadságot biztosít – a legfontosabb erőforrásnak, az emberi szellem kreativitásának és alkotóerejének, s végső soron magának a szellemi szabadság kibontakozásának.

A rendszerek rendszerének hálózatos modellje lehetővé teszi, hogy a Föld valamennyi természetföldrajzi környezetéhez idomult kultúrája, nemzetállama a lehető legoptimálisabbá tegye életmódját a hightech világban is, de természetes kölcsönhatásuk miatt mégis képesek legyenek tágabb regionális és globális együttműködésre a nemzetközi érték és ellátási láncok, de a magatrendek területén is.

Ne kelljen egy általános kulturális, civilizációs, természetidegen és dehumanizált sémát átvenniük, mint amilyet a globalista elképzelések gazdasági fondorlatokkal az egész világra ráerőltetni törekednek.

Miben különbözik a Mesterséges Intelligencia kutatásom eredménye a fősodrású – adatbányász – informatikai megoldásokkal szemben?

A jelenlegi általános tudományos nézet úgy gondolja, hogy a világ komplex struktúráinak működési alapelveihez úgy juthatunk, ha képesek leszünk az egész világ adathalmazai és adatforrásai által rejtett összefüggéseket Mesterséges Intelligenciával feltárni. Legtöbben úgy gondolják, hogy előbb-utóbb a “BigData” – adatbányász kutatási módszertan feltárja előttünk az élet alapvető összefüggéseit (princípiumait) tömörítő axiómákat. S ha ezen törvényszerűségeket aztán az ún. Erős Mesterséges Intelligencia kiértékelő algoritmusába táplálják, vagy az A.I. öntanulás útján, önmaga jut el ide, akkor onnantól kezdve nagyon hatékonyan tud majd nekünk segíteni. Egyszerűen szólva, a Mesterséges Intelligenciától várják el az ontológiai problémáik megoldását.

Én azonban úgy gondolom, hogy ennek a feltevésnek nem sok realitása van. Bár rengeteg hasznos felfedezéshez és innovációhoz fog vezetni, ez a kutatási módszer ebből a szempontból egy zsákutca.

Ezzel szemben azt állítom, hogy már most lehetséges a Mesterséges Intelligencia számára megadni olyan működési elveket, amelyek birtokában annak tevékenysége összemérhetetlenül hatékonyabbá válik az élettudományok területén a puszta adatbányászat módszertannál. Hovatovább, nagyon egyszerű alapelvek szerint, modulszerűen fokozatosan felépítve és tanítva az algoritmust, az A.I. nagyon hamar hasznos segítőtársunk lehet már a közeljövőben, s nem kell arra várni, hogy erre a sokkal intelligensebb üzemmódra csak valamikor a meg nem határozott jövőben lesz majd képes. Ez a módszer, ötvözve a fejlett neuronháló elvén működő algoritmussal, kiegészítve a mélytanulás és adatbányász technológiákkal, a Mesterséges Intelligencia magasabb rendű intelligenciájának eljövetelének kapujába vezet el minket már most.

Továbbá holisztikus szemléletem ellenére, módszertanom szerintem messze gyakorlatiasabb és racionálisabb azoknál a kutatási módszereknél, amely az úgynevezett Humán-kompatibilis Mesterséges Intelligencia kutatása terén az egész világban folynak nagy költségvetésű egyetemi és magánintézetek keretein belül. Hiszen azok mind szemantikai, absztrakt pszichológiai, filozófiai megközelítésből kiindulva szeretnének azon létértelmezési ismeretekhez eljutni, amelyekből olyan matematikai képletek és algoritmusok írhatók, amelyek az emberi érdekeknek megfelelően működő, etikusan viselkedő A.I.-hoz juttatják el a tudományt.

Mindez szemben áll az általam javasolt módszertani elvekkel. Ugyanis szerintem kizárólag empirikus adatok alapján, a mérhető mennyiségeken alapulva juthatunk el az emberbarát, biztonságban működő Mesterséges Intelligencia megalkotásához, és egyáltalán nem érhetjük el ezt a célt homályos filozófiai eszméken, vitatható létértelmezéseken, zavaros és ingatag pszichológiai gondolatmeneteken keresztül. Ahhoz, hogy valami állapotát javíthassuk, annak valahogyan mérhető paraméterekkel kell rendelkeznie.