Wiener 2020-04-07 - 18.44.10

Norbert Wiener – a Kibernetika atyja

Norbert Wiener (1894-1964) amerikai matematikus, filozófus – A Kibernetika: az élőlények és gépi rendszerek irányításának és kommunikációjának tudománya – megalapítója

„Elhatároztuk, hogy az önműködő vezérlésnek, illetve a hírközléselméletnek az egész területét akár gépről, akár emberről van szó, a Kibernetika névvel fogjuk jelölni, amelyet a görög kübernétész, vagyis a kormányos szóból képeztünk. (…) Szeretnék utalni arra a tényre is, hogy a hajó kormányszerkezete valóban a visszacsatolási mechanizmusok egyik legkoraibb és legjobban kifejlesztett formája.”

„Ezt a problémakört azon egyszerű oknál fogva jelöltem a »kibernetika« szóval, mert a biológiai és műszaki tudományokban manapság végbemenő folyamatokban sok egymáshoz közelálló folyamatot találtam, és olyan szóhasználatra törekedtem, amelyben a különböző rokonsága kifejezhető és felismerhető”

“A Kibernetika a tudományok történetében az első tudatos kísérlet azoknak az organizációs elveknek a műszaki konstrukciós gyakorlati alkalmazására, amelyek a legmagasabban szervezett rendszerekben, ti. az élő szervezetben megfigyelhetők.”

“A Kibernetika nem elkülönült rendszereket vizsgál, hanem azok valamilyen összességét, amelybe általában beletartozik az egész Világmindenség. Ennek a tudománynak számításba kell venni azt a sokféle kapcsolatot, amely bonyolult rendszerek egyes részei között törvényszerűen kialakul, és meghatározza azok tulajdonságait, viselkedését, fejlődését, halálát és reprodukálása módját. A Kibernetika által felvetett problémák sokszor meghökkentően újak, az eredmények meglepőek; ennek az az oka, hogy olyan távoli tudományterületeket kapcsolnak össze, mint például a matematika, a műszaki tudományok és a biológia.”

Wiener a kibernetika fogalmának meghatározásánál fontosnak tartja a gépek, az élő szervezetek és a társadalom tanulmányozását. Ez alapvető jelentőségű a kibernetikáról kialakítandó szemléletünk szempontjából.

Norbert Wiener végiggondolva a Kibernetika jövőjét, a következőket írja 1950-ben megjelent “The Human Use of Human Beings” c. könyvében:

“A társadalomnak nem szabad számítógépeket használni fejlődési programjának kidolgozására és megvalósítására. A valódi szabadság az objektív törvények felismerésében és felhasználásával rejlik. Ez lehetetlen számítógépek nélkül, ha nagy mennyiségű információt kell gyorsan feldolgozni, bonyolult eljárással. Csak így ismerhetjük fel a legfontosabb tendenciákat, és találhatjuk meg az optimális megoldásokat. A gépekkel sokkal tökéletesebben lehet majd irányítani, mint a gépek nélkül. Gondoljunk csak arra hogy a gép által ajánlott megoldás váratlan és veszélyes következményekkel is járhat számunkra. Ezért semmi sem ment fel bennünket döntéseinkért való felelősségünk alól, ha nem akarunk olyan társadalomba jutni, amelynek stabilitását a „körültekintéssel és tudatosan primitív igazságtalanság” tartja fenn. (..) Ez azt jelenti, hogy nem támaszkodhatunk teljesen és vakon egyetlen kritérium alapján hozott döntésekre, hanem figyelembe kell venni ideáljaikat, a társadalom kívánatos felépítéséről alkotott elképzelésünket, az emberi viszonyokat és nem utolsósorban magát az embert, akár elektronikus, akár bürokratikus gépről van szó. Az emberi társadalom fejlődésének záloga az egész haladó emberiség, az összes gondolkodó emberek aktív, szabad és független erőfeszítése.”

“A modern embernek, és különösen a modern amerikainak, bármennyire is van know-how-ja, nagyon kevés a tudása. Ő el fogja fogadni a rendkívüli képességű géppel hozott döntéseket anélkül, hogy túl sokat vizsgálná az ezek mögött meghúzódó motívumokat és alapelveket… Bármely, döntéshozatal céljából gyártott gép, ha nem rendelkezik a tanulás erejével, teljesen szó szerint gondolkodik. Jaj nekünk, ha hagyjuk, hogy döntsön magatartásunkról, kivéve, ha korábban megvizsgáltuk a működésének törvényeit, és teljes mértékben tudjuk, hogy viselkedését a számunkra elfogadható elvek szerint fogja végezni! Másrészt, a gép, amely képes tanulni és a tanultak alapján döntéseket hozni, semmiképpen sem lesz kötelezve olyan döntések meghozatalára, hogy az számunkra elfogadható legyen, vagy amelyeket nekünk kellett volna meghoznunk. Aki ezzel nincs tisztában, a gépre hárítja a saját felelősségének problémáját.”

Komoly aggodalmát fejezte ki afelett, hogy “…diktátorok egy csoportja kibernetikai gépek segítségével megkaparinthatja a hatalmat egy ország vagy az egész Föld felett. Meg lehet érteni a haladó tudósok gondterheltségét az egész világon, akik a tudomány és technika viharos fejlődésének társadalmi következményeiről gondolkoznak. Korunkban fennáll az a veszély, hogy a természet erői, amelyeket az ember szabadított fel, ellene forduljanak.

A gépek veszélye a társadalomra nem a gépekből fakad, hanem a gépnek ember által való felhasználásából. A valódi veszélyt az jelenti, hogy ezeket az önmagukban veszélytelen gépeket egy kis csoport felhasználhatja az emberiség feletti uralmának megszilárdítására.”

 
AI_Touch

A Kibernetika reneszánsza

A Kibernetika ahelyett, hogy a jövő világnézetévé vált volna, a belőle burjánzó – az életelvekkel ellentétes működési elveken alapuló – technikai fejlődés a saját kipusztulásunk rémképét is reálissá tette.

A kibernetikusok eredeti elgondolása szerint a gépek szabályozásának tökéletesítésére az élőlények működésének megértésén keresztül juthatnak, s ezek az elvek egyúttal lehetővé teszik a szaktudományok összehangolását egy egységes interdiszciplináris tudományban megtestesülve. A jelenségek komplexitásának feldolgozási képessége révén a technikai civilizáció és a természet működésének összhangja ezúton megteremtődni látszott. De ehelyett az történt, hogy az egész elgondolás az ellenkezőjébe fordult át.

Ugyanis olyan gyors gyakorlati eredményeket hoztak már a kezdetén is a kutatások a hírközlés, rendszerirányítás, számítógépes tudományokban, hogy kezdett a kutatások fő áramlatának szemléletéből kikopni az élőlények szabályozását végző mechanizmusok megértésének feltétlen megismerése. Sőt, ahelyett, hogy az élőlények szabályozási elveinek megfelelő berendezéseket alkottak volna, az élőlényeket – az embert is – nem többnek, mint gépnek kezdték tekinteni. Olyan anyagi szerkezetnek, mint amilyenek az általuk megalkotott, automatikus, visszacsatolt szabályozással bíró gépi berendezések.

A kibernetika alapítóinak – valamit a világ vezető tudósainak, akik addigra szinte mind lelkes kibernetikussá is lettek egyúttal –, eredeti szándékainak elferdítése kiváló tudományos bizonyítási alapot adott a szélsőbaloldal materialista ideológiához, amely önkényesen, mondhatni kisajátította ezt a tudományt. A kommunisták az ember anyagi eredetét látták végérvényes bizonyítékénak a kibernetikából származó felfedezéseknek (kvantummechanika, genetika, biokémia, a biofizikai stb.).

A Wiener-féle Kibernetika definícióját is a saját ízlésüknek megfelelőre formálták, az eredeti meghatározással szembenállóan, mint ahogy 1959-ben a leipzigi Marx Károly Tudományegyetemen rendezett nemzetközi szimpóziumon Kalmár László a következő meghatározást ajánlotta (ezt persze, könnyedén megtehették, mivel a Kibernetika fogalomrendszere számos elméleti és filozófiai kérdést nyitva hagyott, amely űr kínálta magát, hogy betöltsék önkényes elgondolásokkal):

„A kibernetika mindenekelőtt az anyagi rendszerek szervezésének, továbbá az e rendszereken belül végbemenő, különösen a vezérlés és szabályozás célját szolgáló információ-feldolgozásnak olyan általános törvényszerűségeivel foglalkozik, amelyek az anyag specifikus mozgásformáitól függetlenül érvényesülnek”. Ezt az elméleti kibernetika kérdésfeltevésének tekinti a szerző, és nyomban megadja az alkalmazott, gyakorlati kibernetika meghatározását is: „A kibernetika . . . másrészt e törvényszerűségek alapján az anyag magasabb mozgásformáinak [élőlények] adott, körülhatárolt funkciók szempontjából alacsonyabb mozgásformák [gépek] által való utánzásának lehetőségeivel foglalkozik, és megkísérli e lehetőségek határait is megállapítani.”

Világnézetük szerint az embernek – mint a legmagasabb anyagi szerveződésű formának – joga van a természet leigázásához, és amely törekvésekben az egyén nem több mint fogaskerék. A kommunizmus az egyént anyagként tekintve fizikai erőszakkal, vagy annak fenyegetésével tartotta sakkban.

A liberális gazdasági érdekek, a piacgazdaság fogyasztói társadalmát alapozhatták meg oly módon, hogy az élet értelmeként az anyagi javak megszerzését és felhalmozását állították az ember számára követendő ideálnak. Ennek értelmében az ember csak a pénz által nyerhet szabadságot. Így az anyagi javak, és a pénz, a tőke felhalmozása jelentette hamis biztonság- és szabadságeszmék követői “önként”, minden szellemi képességüket a felhalmozásnak szentelve esnek az anyag káprázatának – a kapitalizmus – csapdájába.

Bár a Kibernetika is arra sorsa jutott, hogy önző érdekek kisajátítsák – csakúgy, mint bármi más hasznos felfedezést a történelem során –, forradalmi szemléletmódja ennek ellenére új területeket hozott létre.

Bár a Kibernetika is arra a sorsa jutott, hogy önző érdekek kisajátítsák – csakúgy, mint bármi más hasznos felfedezést a történelem során, hiszen a kibernetika remek tudományos alapja lett a például a kommunista eszméknek – forradalmi szemléletmódja ennek ellenére új területeket hozott létre. Széthordott darabjain nőtt ki a kognitív tudomány, az informatika, a robotika, az agy neuronhálózat működési sémájának elvén működő mesterséges intelligencia, a robotika. Számos más területen is értékes kutatásokat ösztönözött, amelynek gyakorlatilag azt az egész infokommunikációs forradalmat köszönhetjük, amely napjainkban életünk minden aspektusát áthatja. Nincs is olyan tudományterület, amelyben ne érződne markáns hatása, legyen az idegtudomány, filozófia, biológia, lingvisztika, gyógyászat, stb.

De az ideológia csatározásban a Kibernetika elveszítette nemes humanista arcát, és ezzel tudományos szemlélete is megkopni látszik. Az 1980-as évektől kezdve lassan a tudományos divat áldozatává vált. A kutatás- fejlesztés és innováció finanszírozását a kápráztató gyakorlati eredményeket demonstrálni képes, és egyúttal gyors gazdasági megtérüléssel kecsegtető Mesterséges Intelligencia kutatás szívta el. Manapság szinte senki sem nevezi már magát kibernetikusnak. Az oly ígéretes kibernetikát, amelyet a nyugati világ minden középiskolájában és egyetemén oktattak, leváltotta a belőle kifejlődött informatika, automatizálás és más szakterületek tanítása. Szórványosan még jelen vannak egyetemeken kibernetikai laboratóriumok, de már csak műszaki, illetve pl. az élőlények belső szabályozását vizsgáló biomechanikai, biofizikai, biokémiai aspektusát tárgyalják. Néhány alapítvány és szövetség őrzi még filozófiai lángját a világban.

A Kibernetika eredeti fogalomrendszerét és gyakorlati alkalmazását az az alapvető, megoldhatatlannak tűnő probléma ölte meg, hogy a gépek vezérlése és kommunikációja, azaz a csavarok és vezetékek gépezetei jelentősen különböznek az állatok mechanizmusától, és ezek működését biztosító kontrollt és kommunikáció módszereit nem lehet átültetni az emberi társadalomba. Mivel a kibernetika alapelgondolása azon alapult, hogy az élőlények irányításának és szabályozásának működési elvét – azaz az életelveket – kell mintaként felhasználni az ember által szerkesztett mesterséges gépek és technikák vezérlésére is, ám ezeket az alapelveket sohasem sikerült feltárni, így a kibernetika tudományának eszméje jelentéktelenné, és saját maga áldozatává vált. Ugyanis saját úttörő tudományos eredményein bontakozott ki az a technológiai fejlődés, amelynek mérnöki tervezésű lombozata sötét árnyékba borította önmaga szellemi gyökerét.

A Kibernetikát manapság meghatározás szerint már szinte mindenki kizárólag mérnöki, szabályozási és automatizálási és hasonló műszaki fogalomkörökkel azonosítja, mint valami elavult, ódivatú tudományágat. Illetve olyan elnevezésekben él még mit a szociál-kibernetika, pszicho- kibernetika – amelyek a kibeketnita részterületeként vizsgálják az embert és a társadalmat mint önszabályozó, önreflexiós rendszert.

Wiener álma tehát a kommunikáció és irányítás egyetemes tudományáról az évek során elhalványult

Wiener álma tehát a kommunikáció és irányítás egyetemes tudományáról az évek során elhalványult. De két fontos kulturális maradványt hagyott hátra. Az első, a világról. mint hálózatok összességéről és koherenciájáról alkotott kép. A második, hogy nincs annyira tiszta összefüggés az emberek és a gépek között, mint azt egyesek hinni szeretnék.

A kibernetika ahelyett, hogy a jövő világnézetévé vált volna, a belőle burjánzó – az életelvekkel ellentétes működési elveken alapuló – technikai fejlődés a saját kipusztulásunk rémképét is reálissá tette. S ezt kiválóan alátámasztja, hiszen mára csak olyan ellentmondásos, rideg fogalmakban él tovább, mint a Kiborg, Kiberbiztonság, Kibertér, amely a sci-fi irodalom által többnyire disztópiát és digitális diktatúrát jövendöl.

(A kibertér – cyberspace – számítógép-rendszerek és -hálózatok által alkotott metaforikus tér, amelyben elektronikus adatok tárolódnak és online adatforgalom, valamint kommunikáció zajlik. A kifejezés a tudományos-fantasztikus irodalomból ment át a köztudatba, ahol olyan virtuális világot is jelent(het), amelyben a megszállott számítógép használók és más lények, például kiborgok élnek. A kibertér szót (kibernetika + tér) William Gibson sci-fi szerző alkotta meg 1982-ben megjelent “Burning Chrome” című novellájában.)

A “cyber” kifejezés napjainkban ma divatos marketing eszköz, a kompúterizált világ és kütyük menőségének szimbóluma lett, mint a jövő információs társadalmának jelképe. A Tesla autógyár “Cybertrack” nevű modellje is az eljövendő kibertársadalom “romantikáját” idézi meg.

 

LifeCybernetics

Az értékrend nélküli számítógép és robot, nem képes etikusan viselkedni, mint ahogyan az ember sem. Az anyagszemléletű tudomány által fejlesztett technológiák értelemszerűen nem rendelkezhetnek az életelvek célszerűségével, hiszen a materializmus az élet fejlődését a múlt véletlenszerű és természetes kiválasztódás elvén végbemenő eseményláncolat eredményének tekinti. Ebben a világnézeti elméletben nincs helye egy olyan szellemi célnak, amely még nem valós – tehát immateriális, mert azzal elfogadná azt a tényt, hogy valami anyagon kívüli tényezőt is elismerjen létezőnek, és ráadásul elsődlegesnek tekintse a szellemi kreativitást az anyaggal szemben.

Ha azt akarjuk, hogy gépeink valóban az emberiség szolgálatába álljanak, akkor nagyon határozott olyan célrendszert kell a számítógép számára meghatároznunk, amelyek azonosak az emberi társadalom törekvési céljaival és egységben állnak éltető természeti közegével.

Márpedig, ha ezt nem tudjuk megmondani, azaz nincs konkrét cél, akkor nemhogy mi, de a számítógép sem fogja tudni mit kellene tennünk, mi az, ami ennek viszonylatában helyesnek vagy helytelennek tekinthető. Így nincs értékrend, nincs erkölcs, nincs etika – csak legfeljebb önkényes érdekek mentén meghatározva, és kikényszerítve.

Erkölcs nélkül mit sem ér az élet.

A kibernetika egy transzdiszciplináris megközelítése a szabályozási rendszerek (mint például a mechanikai, fizikai, biológiai, kognitív és társadalmi rendszerek), felépítésük, korlátok és lehetőségek feltárására jött létre annak idején. A kibernetika akkor alkalmazható, ha egy elemzendő rendszer egy zárt jelzőhurokba tartozik. Vagyis amikor a rendszer cselekedete valamilyen változást hoz létre a környezetében, és ez a változás valamilyen módon (visszajelzés) tükröződik abban a rendszerben, amely rendszerváltozást vált ki. De ma még csak úgynevezett kíber-fizikai rendszerekre alkalmazhatók biztonsággal, emberi felügyelet mellett.

A Kibernetikát helyre tudjuk hozni azáltal, hogy értékrendet viszünk a működés alapjába

A Kibernetikát helyre tudjuk hozni azáltal, hogy értékrendet viszünk a működés alapjába. Így a jelenleg kifejlődött infokommunikációs társadalom egységes rendszerként kiértékelhetővé válik, az ember, természet és gép kapcsolatai racionalitást nyernek, és számtalan felmerülő probléma válik átláthatóvá a termelésben, a kereskedelemben és megannyi emberi tevékenységben. Így az elkerülhetetlenül szükségessé vált rendszer- megközelítést valóságossá teszi a Kibernetika reneszánsza, hogy a közproblémák, kérdések, politikák és programok alapvető tényezőit végre a teljes rendszer egymástól függő alkotóelemeinek lehessen tekinteni és értékelni a gyakorlatban is.

Egyszerűen fel lehet számolni azt a káoszt, amely a piacgazdaság működéséből következő, egymásnak feszülő érdekellentétek következtében jön létre. Amikor adott egy bizonyos kollektív cél, annak megvalósításához szükséges módok és eszközök megtalálásához a rendszer-szakember (vagy szakértői csoport) meg tudja fontolni az alternatív megoldásokat, és a lehető leghatékonyabban és minimális költséggel megválaszthatja az ígéretes optimalizálásokat egy rendkívül összetett interakciós hálózatban. Ez fejlett technikákat és számítógépeket igényel a problémák megoldásához, messze átlépve az egyén matematikus képességeit. Mind a számítógépek “hardvere”, az automatizálás és a kibernáció, mind a rendszertudomány “szoftvere” egy új technológiát képviselnek, amelyek ma már mindenki életében jelen vannak és működnek, de egyelőre láthatóan csak a káosszal fenyegető borús jövőkép hangulatát fokozzák. Amint ezekbe a technikákba rendező elvet viszünk, azzal gyakorlatilag társadalmi szinten idézünk elő egyre nagyobb rendezettséget.

Hamvas Béla bölcsessége jól alátámasztja az objektív törvényeken alapuló rendszer szükségességét, az önkényességgel szemben:

“Egy rendszerben nem a kijelentések tényleges igazságtartalma a döntő, hanem, hogy a kijelentés az organizációban miképpen építhető be, vagyis, hogy az organizációt tökéletesebbé teszi, vagy sem. Egy kijelentés az abszolút igazságot is kimondhatja, de ha a rendszerbe nem illeszthető be, semmit sem jelent. És a rendszer valóságbázisa minél szűkebb, igazságbefogadó képessége annál csekélyebb. Idők folyamán a rendszerek rugalmasságukat és asszimiláló képességüket elvesztik, és semmiféle tőlük idegen gondolat befogadására nem képesek. Megújulási tehetségük nincs többé. Ez az a pillanat, amikor egy rendszer az igazsággal szemben negatív magatartást vesz fel, vagyis amikor a létrendszer léthazugság rendszerré válik.”