A Kibernetika ahelyett, hogy a jövő világnézetévé vált volna, a belőle burjánzó – az életelvekkel ellentétes működési elveken alapuló – technikai fejlődés a saját kipusztulásunk rémképét is reálissá tette.
A kibernetikusok eredeti elgondolása szerint a gépek szabályozásának tökéletesítésére az élőlények működésének megértésén keresztül juthatnak, s ezek az elvek egyúttal lehetővé teszik a szaktudományok összehangolását egy egységes interdiszciplináris tudományban megtestesülve. A jelenségek komplexitásának feldolgozási képessége révén a technikai civilizáció és a természet működésének összhangja ezúton megteremtődni látszott. De ehelyett az történt, hogy az egész elgondolás az ellenkezőjébe fordult át.
Ugyanis olyan gyors gyakorlati eredményeket hoztak már a kezdetén is a kutatások a hírközlés, rendszerirányítás, számítógépes tudományokban, hogy kezdett a kutatások fő áramlatának szemléletéből kikopni az élőlények szabályozását végző mechanizmusok megértésének feltétlen megismerése. Sőt, ahelyett, hogy az élőlények szabályozási elveinek megfelelő berendezéseket alkottak volna, az élőlényeket – az embert is – nem többnek, mint gépnek kezdték tekinteni. Olyan anyagi szerkezetnek, mint amilyenek az általuk megalkotott, automatikus, visszacsatolt szabályozással bíró gépi berendezések.
A kibernetika alapítóinak – valamit a világ vezető tudósainak, akik addigra szinte mind lelkes kibernetikussá is lettek egyúttal –, eredeti szándékainak elferdítése kiváló tudományos bizonyítási alapot adott a szélsőbaloldal materialista ideológiához, amely önkényesen, mondhatni kisajátította ezt a tudományt. A kommunisták az ember anyagi eredetét látták végérvényes bizonyítékénak a kibernetikából származó felfedezéseknek (kvantummechanika, genetika, biokémia, a biofizikai stb.).
A Wiener-féle Kibernetika definícióját is a saját ízlésüknek megfelelőre formálták, az eredeti meghatározással szembenállóan, mint ahogy 1959-ben a leipzigi Marx Károly Tudományegyetemen rendezett nemzetközi szimpóziumon Kalmár László a következő meghatározást ajánlotta (ezt persze, könnyedén megtehették, mivel a Kibernetika fogalomrendszere számos elméleti és filozófiai kérdést nyitva hagyott, amely űr kínálta magát, hogy betöltsék önkényes elgondolásokkal):
„A kibernetika mindenekelőtt az anyagi rendszerek szervezésének, továbbá az e rendszereken belül végbemenő, különösen a vezérlés és szabályozás célját szolgáló információ-feldolgozásnak olyan általános törvényszerűségeivel foglalkozik, amelyek az anyag specifikus mozgásformáitól függetlenül érvényesülnek”. Ezt az elméleti kibernetika kérdésfeltevésének tekinti a szerző, és nyomban megadja az alkalmazott, gyakorlati kibernetika meghatározását is: „A kibernetika . . . másrészt e törvényszerűségek alapján az anyag magasabb mozgásformáinak [élőlények] adott, körülhatárolt funkciók szempontjából alacsonyabb mozgásformák [gépek] által való utánzásának lehetőségeivel foglalkozik, és megkísérli e lehetőségek határait is megállapítani.”
Világnézetük szerint az embernek – mint a legmagasabb anyagi szerveződésű formának – joga van a természet leigázásához, és amely törekvésekben az egyén nem több mint fogaskerék. A kommunizmus az egyént anyagként tekintve fizikai erőszakkal, vagy annak fenyegetésével tartotta sakkban.
A liberális gazdasági érdekek, a piacgazdaság fogyasztói társadalmát alapozhatták meg oly módon, hogy az élet értelmeként az anyagi javak megszerzését és felhalmozását állították az ember számára követendő ideálnak. Ennek értelmében az ember csak a pénz által nyerhet szabadságot. Így az anyagi javak, és a pénz, a tőke felhalmozása jelentette hamis biztonság- és szabadságeszmék követői “önként”, minden szellemi képességüket a felhalmozásnak szentelve esnek az anyag káprázatának – a kapitalizmus – csapdájába.
Bár a Kibernetika is arra sorsa jutott, hogy önző érdekek kisajátítsák – csakúgy, mint bármi más hasznos felfedezést a történelem során –, forradalmi szemléletmódja ennek ellenére új területeket hozott létre.
Bár a Kibernetika is arra a sorsa jutott, hogy önző érdekek kisajátítsák – csakúgy, mint bármi más hasznos felfedezést a történelem során, hiszen a kibernetika remek tudományos alapja lett a például a kommunista eszméknek – forradalmi szemléletmódja ennek ellenére új területeket hozott létre. Széthordott darabjain nőtt ki a kognitív tudomány, az informatika, a robotika, az agy neuronhálózat működési sémájának elvén működő mesterséges intelligencia, a robotika. Számos más területen is értékes kutatásokat ösztönözött, amelynek gyakorlatilag azt az egész infokommunikációs forradalmat köszönhetjük, amely napjainkban életünk minden aspektusát áthatja. Nincs is olyan tudományterület, amelyben ne érződne markáns hatása, legyen az idegtudomány, filozófia, biológia, lingvisztika, gyógyászat, stb.
De az ideológia csatározásban a Kibernetika elveszítette nemes humanista arcát, és ezzel tudományos szemlélete is megkopni látszik. Az 1980-as évektől kezdve lassan a tudományos divat áldozatává vált. A kutatás- fejlesztés és innováció finanszírozását a kápráztató gyakorlati eredményeket demonstrálni képes, és egyúttal gyors gazdasági megtérüléssel kecsegtető Mesterséges Intelligencia kutatás szívta el. Manapság szinte senki sem nevezi már magát kibernetikusnak. Az oly ígéretes kibernetikát, amelyet a nyugati világ minden középiskolájában és egyetemén oktattak, leváltotta a belőle kifejlődött informatika, automatizálás és más szakterületek tanítása. Szórványosan még jelen vannak egyetemeken kibernetikai laboratóriumok, de már csak műszaki, illetve pl. az élőlények belső szabályozását vizsgáló biomechanikai, biofizikai, biokémiai aspektusát tárgyalják. Néhány alapítvány és szövetség őrzi még filozófiai lángját a világban.
A Kibernetika eredeti fogalomrendszerét és gyakorlati alkalmazását az az alapvető, megoldhatatlannak tűnő probléma ölte meg, hogy a gépek vezérlése és kommunikációja, azaz a csavarok és vezetékek gépezetei jelentősen különböznek az állatok mechanizmusától, és ezek működését biztosító kontrollt és kommunikáció módszereit nem lehet átültetni az emberi társadalomba. Mivel a kibernetika alapelgondolása azon alapult, hogy az élőlények irányításának és szabályozásának működési elvét – azaz az életelveket – kell mintaként felhasználni az ember által szerkesztett mesterséges gépek és technikák vezérlésére is, ám ezeket az alapelveket sohasem sikerült feltárni, így a kibernetika tudományának eszméje jelentéktelenné, és saját maga áldozatává vált. Ugyanis saját úttörő tudományos eredményein bontakozott ki az a technológiai fejlődés, amelynek mérnöki tervezésű lombozata sötét árnyékba borította önmaga szellemi gyökerét.
A Kibernetikát manapság meghatározás szerint már szinte mindenki kizárólag mérnöki, szabályozási és automatizálási és hasonló műszaki fogalomkörökkel azonosítja, mint valami elavult, ódivatú tudományágat. Illetve olyan elnevezésekben él még mit a szociál-kibernetika, pszicho- kibernetika – amelyek a kibeketnita részterületeként vizsgálják az embert és a társadalmat mint önszabályozó, önreflexiós rendszert.
Wiener álma tehát a kommunikáció és irányítás egyetemes tudományáról az évek során elhalványult
Wiener álma tehát a kommunikáció és irányítás egyetemes tudományáról az évek során elhalványult. De két fontos kulturális maradványt hagyott hátra. Az első, a világról. mint hálózatok összességéről és koherenciájáról alkotott kép. A második, hogy nincs annyira tiszta összefüggés az emberek és a gépek között, mint azt egyesek hinni szeretnék.
A kibernetika ahelyett, hogy a jövő világnézetévé vált volna, a belőle burjánzó – az életelvekkel ellentétes működési elveken alapuló – technikai fejlődés a saját kipusztulásunk rémképét is reálissá tette. S ezt kiválóan alátámasztja, hiszen mára csak olyan ellentmondásos, rideg fogalmakban él tovább, mint a Kiborg, Kiberbiztonság, Kibertér, amely a sci-fi irodalom által többnyire disztópiát és digitális diktatúrát jövendöl.
(A kibertér – cyberspace – számítógép-rendszerek és -hálózatok által alkotott metaforikus tér, amelyben elektronikus adatok tárolódnak és online adatforgalom, valamint kommunikáció zajlik. A kifejezés a tudományos-fantasztikus irodalomból ment át a köztudatba, ahol olyan virtuális világot is jelent(het), amelyben a megszállott számítógép használók és más lények, például kiborgok élnek. A kibertér szót (kibernetika + tér) William Gibson sci-fi szerző alkotta meg 1982-ben megjelent “Burning Chrome” című novellájában.)
A “cyber” kifejezés napjainkban ma divatos marketing eszköz, a kompúterizált világ és kütyük menőségének szimbóluma lett, mint a jövő információs társadalmának jelképe. A Tesla autógyár “Cybertrack” nevű modellje is az eljövendő kibertársadalom “romantikáját” idézi meg.
LifeCybernetics
Az értékrend nélküli számítógép és robot, nem képes etikusan viselkedni, mint ahogyan az ember sem. Az anyagszemléletű tudomány által fejlesztett technológiák értelemszerűen nem rendelkezhetnek az életelvek célszerűségével, hiszen a materializmus az élet fejlődését a múlt véletlenszerű és természetes kiválasztódás elvén végbemenő eseményláncolat eredményének tekinti. Ebben a világnézeti elméletben nincs helye egy olyan szellemi célnak, amely még nem valós – tehát immateriális, mert azzal elfogadná azt a tényt, hogy valami anyagon kívüli tényezőt is elismerjen létezőnek, és ráadásul elsődlegesnek tekintse a szellemi kreativitást az anyaggal szemben.
Ha azt akarjuk, hogy gépeink valóban az emberiség szolgálatába álljanak, akkor nagyon határozott olyan célrendszert kell a számítógép számára meghatároznunk, amelyek azonosak az emberi társadalom törekvési céljaival és egységben állnak éltető természeti közegével.
Márpedig, ha ezt nem tudjuk megmondani, azaz nincs konkrét cél, akkor nemhogy mi, de a számítógép sem fogja tudni mit kellene tennünk, mi az, ami ennek viszonylatában helyesnek vagy helytelennek tekinthető. Így nincs értékrend, nincs erkölcs, nincs etika – csak legfeljebb önkényes érdekek mentén meghatározva, és kikényszerítve.
Erkölcs nélkül mit sem ér az élet.
A kibernetika egy transzdiszciplináris megközelítése a szabályozási rendszerek (mint például a mechanikai, fizikai, biológiai, kognitív és társadalmi rendszerek), felépítésük, korlátok és lehetőségek feltárására jött létre annak idején. A kibernetika akkor alkalmazható, ha egy elemzendő rendszer egy zárt jelzőhurokba tartozik. Vagyis amikor a rendszer cselekedete valamilyen változást hoz létre a környezetében, és ez a változás valamilyen módon (visszajelzés) tükröződik abban a rendszerben, amely rendszerváltozást vált ki. De ma még csak úgynevezett kíber-fizikai rendszerekre alkalmazhatók biztonsággal, emberi felügyelet mellett.
A Kibernetikát helyre tudjuk hozni azáltal, hogy értékrendet viszünk a működés alapjába
A Kibernetikát helyre tudjuk hozni azáltal, hogy értékrendet viszünk a működés alapjába. Így a jelenleg kifejlődött infokommunikációs társadalom egységes rendszerként kiértékelhetővé válik, az ember, természet és gép kapcsolatai racionalitást nyernek, és számtalan felmerülő probléma válik átláthatóvá a termelésben, a kereskedelemben és megannyi emberi tevékenységben. Így az elkerülhetetlenül szükségessé vált rendszer- megközelítést valóságossá teszi a Kibernetika reneszánsza, hogy a közproblémák, kérdések, politikák és programok alapvető tényezőit végre a teljes rendszer egymástól függő alkotóelemeinek lehessen tekinteni és értékelni a gyakorlatban is.
Egyszerűen fel lehet számolni azt a káoszt, amely a piacgazdaság működéséből következő, egymásnak feszülő érdekellentétek következtében jön létre. Amikor adott egy bizonyos kollektív cél, annak megvalósításához szükséges módok és eszközök megtalálásához a rendszer-szakember (vagy szakértői csoport) meg tudja fontolni az alternatív megoldásokat, és a lehető leghatékonyabban és minimális költséggel megválaszthatja az ígéretes optimalizálásokat egy rendkívül összetett interakciós hálózatban. Ez fejlett technikákat és számítógépeket igényel a problémák megoldásához, messze átlépve az egyén matematikus képességeit. Mind a számítógépek “hardvere”, az automatizálás és a kibernáció, mind a rendszertudomány “szoftvere” egy új technológiát képviselnek, amelyek ma már mindenki életében jelen vannak és működnek, de egyelőre láthatóan csak a káosszal fenyegető borús jövőkép hangulatát fokozzák. Amint ezekbe a technikákba rendező elvet viszünk, azzal gyakorlatilag társadalmi szinten idézünk elő egyre nagyobb rendezettséget.
Hamvas Béla bölcsessége jól alátámasztja az objektív törvényeken alapuló rendszer szükségességét, az önkényességgel szemben:
“Egy rendszerben nem a kijelentések tényleges igazságtartalma a döntő, hanem, hogy a kijelentés az organizációban miképpen építhető be, vagyis, hogy az organizációt tökéletesebbé teszi, vagy sem. Egy kijelentés az abszolút igazságot is kimondhatja, de ha a rendszerbe nem illeszthető be, semmit sem jelent. És a rendszer valóságbázisa minél szűkebb, igazságbefogadó képessége annál csekélyebb. Idők folyamán a rendszerek rugalmasságukat és asszimiláló képességüket elvesztik, és semmiféle tőlük idegen gondolat befogadására nem képesek. Megújulási tehetségük nincs többé. Ez az a pillanat, amikor egy rendszer az igazsággal szemben negatív magatartást vesz fel, vagyis amikor a létrendszer léthazugság rendszerré válik.”
Add a Comment